Emberségünk határai

Ne félj a tökéletességtől, úgysem éred el soha, mondta Salvador Dali.

A legtöbb ember, a mindennapos élményéből kiindulva azzal a munkahipotézissel éli életét, hogy ő tökéletes és soha nem hibázik. Pedig neki is ugyanannyira nehéz elkezdeni a hétfői napot a reggeli kávé (stimuláló szer) nélkül mint a többinek. Neki is úgy rémlik mintha a kulcscsomóját a konyhaasztalon hagyta volna és szörnyülködve látja, hogy nincs ott. És ilyenkor ugrik rögtön a logikus következtetésre, hogy valaki biztos eltette, hacsak nem egyenesen ellopta az ő kulcsát. Pedig tulajdonképpen ő maga tette valahova máshova, azon az egy estén lefekvés előtt mint máskor, csak nem emlékszik rá mert a befektetésre szánt pszichikai kapacitásának van egy határa amit vagy tudatos vagy tudattalan döntés alapján ő épp úgy osztott be, hogy erre az információra nem hagyott elegendő energiát, tehát nem is volt megfelelően tárolva.

A Guinness rekordok rajongói értik ezt. Ők tudják, hogy a tény, hogy valaki tud egy óra alatt 1868 fekvőtámaszt csinálni, egy kézzel mint Paddy Doyle, vagy 1 perc alatt 70 drb fadarabot félbevágni mint Robert Ebner, vagy akár egy 263 km/h-s teniszlabda szervát ütni mint Samuel Groth az „nem normális”.

Azt is tudják, hogy ezekre nem bárki képes, és főleg hogy arra ők személyesen, a következő 5 percben nem lennének képesek ugyanerre a teljesítményre.

Hasonló a helyzet az élsportolókkal. Sokan néznek sport közvetítést, mint pl. az olimpia, ami a világ másik végén történik, tehát nem a rendezvény szociális jellege a lényeg számukra. Ami fontos és érdekesebb az ezeknek az embereknek a teljesítménye, ami átlag feletti.

Ugyanez a helyzet az ún. mentális, pszichikai dolgokkal is.

Beszélgetésem egy auralátóval

Nos, lássunk egy kis példát, egy alkalmazását a kísérleti módszernek, tételezzük fel, hogy ismerősünk, nevezzük Sanyinak, azt állítja magáról hogy látja az aurát. Most nem fogjuk megvitatni azt, hogy mi az aura - hanem abból indulunk ki, hogy őszinte, lát valamit, az emberek körül, ami leginkább arra hasonlít amit ö tud az auráról.

A célunk az hogy tervezzünk egy olyan módszert, kísérletet, megfigyelést, amellyel eldönthetjük, mi az amit lát, hazudik-e nekünk, becsapja-e önmagát, mi az ami tulajdonképp történik.

A vakteszt lényege, hogy az információ nem ismert az azonosításban résztvevők számára, így cold-reading-el sem kinyerhető. A kísérlet sikeressége tehát két számsor találásának mértéke, ezt hasonlítjuk össze a véletlen találattal. Az egyik számsor a kísérlet beállító hozza létre (pl. melyik adag gyógyszerben van hatóanyag, auránál : melyik ember hol van), a másik számsort a kísérletet végrehajtó (aki azt állítja hogy látja az aurát, aki vizsgálja a gyógyszer hatékonyságát).

A kísérletben, megfigyelésben egy olyan helyzetet kell létrehozzunk, amikor, egy rejtett információ, amit a kísérlet előkészítője ismer, elszigeteléssel, kizárólag a megfigyelt jelenségen keresztül ismerhető meg a vizsgált alany számára. 

Az elővizsgálat
Először a látvány természetéről kérdezgetjük Sanyit.

• egy adott ember esetén mennyire állandó a látvány ?

A kérdés célja hogy a jelenség állandóságát felmérjük, ha ugyanis gyakran változik, akkor nyilván a kísérletben a folytonos megfigyelést kell választanunk, az epizodikus megfigyelés helyett.

• két különböző embernél eltérő a látvány, illetve változás esetén másképp változik ? 

A kérdés célja nyilvánvaló - annak alátámasztására hogy lát valamit, az azonosítást akarjuk felhasználni.
Ha a válasz "nem különbözik" akkor felmerül, hogy van-e egyáltalán jelentősége a dolognak - és a kísérletben nyilván szalmabábut kell majd használni, amelynek nincs "aurája" , illetve az "ott van, vagy nincs ott az alany" megoldást.

• ha valamit odatesz amitől nem látja az embert, akkor is látja ? (ruha, ajtó, stb.) 

Itt is két válasz lehetséges: ha a ruhának nincs hatása, akkor nyilván eltakarhatjuk kísérleti alanyainkat, ha meg van akkor nyilván más hasonló meztelen részeket kell keresnünk, mint pl. az emberek háta.

A konkrét eset
Az adott esetben, Sanyi szerint a jelenség eléggé állandó időben, van olyan összetevője ami ritkábban változik, különbözik emberenként és a ruha akadály .
Akkor íme egy próba kísérlet : mivel elég sok embernek hasonló a háta vegyünk pár egyforma méretű embert, a felsőtestük legyen lefedetlen, ültessük le őket egyforma székekre, úgy hogy hátulról lássa a testüket, de az arcukat ne, a hajukat pedig takarjuk el sapkával ( a látvány legyen amennyire lehet, megkülönbözhetetlen )
Sanyi jegyezze meg melyik alany hol ült, az "aurájuk alapján", majd menjen ki, majd az alanyok cseréljenek helyet egymással,  és Sanyi ismét azonosítsa  az alanyokat, az "aurájuk alapján",  és mondja el, hogy melyik alany hova ült át.

Ez amit módszeres vizsgálatnak hívnak - a tudomány alapja - igy lehet valódi tudást gyűjteni. Az összes tudományos cikk hasonló vizsgálatokra (csak sokkal alaposabbakra) épül (amit itt írtam kb az alap, ilyen alaposságú vizsgálatok leírását legtöbb tudományos folyóirat visszadobná ).
Az a lényeg hogy a jelenséget minden szempontból (távolságtól való függés, időben való változás, stb ) megvizsgáljuk.

Hogyan szabnánk át a kísérletet, ha sokat változna az aura, de emberenként különböző módon, tehát ez alapján emberek megkülönböztethetőek ?
Nyilván ekkor nem lehetne az hogy amíg kimegy helyet cserélnek, mert közben megváltozhatna.
Ekkor arra kell alapoznunk a kísérletet hogy csak az embereknek van ilyen, egy jó bábunak nincs (ezt ellenőriztetjük előtte Sanyival ) és a székek egy részére egyszerűen jól felépített bábut teszünk, és mindössze azt kell eldöntenie Sanyinak hogy hol ül bábu. Ha csak neki sikerül , és legtöbb embernek nem, akkor további vizsgálatok szükségesek ....
Ilyenkor pl. ki kell zárni későbbi kísérletek folyamán, hogy Sanyi valamilyen rendellenesség folytán az infravörös színskálából lát egy részt (pl. 37 fokos, dobogó szívű, légző bábu).

Nyilván, valószínűleg nincs ilyen képessége Sanyinak, tehát a fenti kísérletetek, ha kizárjuk belőle a csalást, azt hogy az alanyok megkülönböztethetőek legyenek a klasszikus látás vagy más ismert érzékszerv vagy mechanizmus segítségével, az eredmény nem lesz jobb a a véletlen találgatásnál .

Ha tehát a kísérlet nem sikerülne, akkor a feltevés, hogy aurát lát, esik, de mi az ami történik ?
A következő feltevésünk a hipnózis-álom-képzelet határának önkéntes eltolása. Mivel ezek ismert és szaklapokban tárgyalt jelenségek - javasolhatjuk ilyen irányú kísérletek megismétlését.

Sanyi szerint az aura színe összefüggést mutat az emberek pszichológiai típusával és-vagy hangulatával,
ekkor felmerül hogy egy ösztönös cold-reading információval egészíti ki Sanyi agya a képet.

Ezt a feltételezést sokkal nehezebb kimutatni, de nem lehetetlen. Nehézsége abban adódik hogy az emberek még a semmitmondó, egymással ellentétes, horoszkópok szövegét is hajlamosak önmagukra nagyon jellemzőnek találni, a pozitív szűrés révén (ami talál, az csoda, ami nem talál, arra nem emlékszünk).
Amit ilyenkor lehet tenni hogy több alany készít önmagáról egy rövid pszichológiai leírást, majd ismerősei róla, ezeket összegezzük, és lehetőség szerint esetleg létező pszichológiai tesztekkel megerősítjük.
Majd Sanyi az alanyok szemrevételezése után ki kell válassza melyik leírás kihez tartozik.
Ez azonban nem paranormális - a cold-reading-ben, bűvészetben, pszichológiában hasonló képesség elsajátítható bizonyos mértékig, a találati valószínűség egy rövid beszélgetéssel növekedhet.

Ha ez sem sikerül, még mindig nem lehetetlen hogy Sanyi az igazat mondja, ekkor a képzelet-hipnózis talaján mozgunk, sokan képesek önmagukat hipnotizálni, a képzeletük erős, és nem tudják szétválasztani a valóságtól. Ennek súlyos eseteit hallucinációnak nevezzük, és a pszichiátria foglalkozik velük mélyebben.

A skizofrénia nagyszerű bemutatása, a képzelet és a valóság elmosódását érzékletesen bemutatja  A csodálatos elme  c. film.

A megismerés útjain

A környező világ megismerése, modellezése része életünknek, akkor is ha nem tudunk róla.

Az emberi természet része a mintaalkotás, a képzelet és az érzelem.

Az idegrendszer külvilágra adott válaszmódozatai

A reflex vagy ösztön - a külvilágból kapott komplex jelre adott azonnali, a gének által meghatározott válasz 

A feltételes reflex - a tanulás legalapvetőbb formája, a külvilágból kapott jelekre adott tanult, de automatikus válasz 

Az érzelmek - az adaptáció következő szintje, ahol a belső állapot, mely több tényező függvénye, is befolyásolja a külvilágból kapott komplex jelre adott választ

A mintaalkotás - a környező világról belső modellt alkotunk és próbáljuk megjósolni (képzelet) annak jövőbeli viselkedését, ezen modell határozza meg a cselekvéseinket.

A mintaalkotás hibái 

Matematikai szemszögből, a mintaalkotásban kétfajta hibát lehet véteni :

Első típusú hiba, ha egy olyan mintát azonosítunk, ami nem valós minta, úgymond szellemeket látunk

Lássuk mi egy ilyen hiba következménye, abban a környezetben, amelyben több-tízezer évig élt az ember, ahol a ragadozó állat, kígyó, mérgező növény és gomba valós veszély volt : ha megmozdult a bokor, akkor ha azt feltételezted, hogy ez a hiúz, és elfutottál, ha nem az volt, akkor egy kicsit fáradtabb lettél.

Ha a mintádban ami a nem ehető növényekről szólt, beleesett pár ehető akkor kicsit éhesebb lettél .

Tehát a hiba ára kicsi, ellenben a tévedés kockázata nagy, ha ugyanis megvizsgálnád a bokrot, akkor megenne az oroszlán . A szelekciós nyomás tehát nagy az első típusú hibára, ezért hiszékenyek vagyunk, a mintákat könnyebben fogadjuk el és nehezebben vetjük el őket.
Akkor is mintát képzelünk, amikor a minta nem létezik, és mivel ösztönös statisztikai képességünk gyenge, ezen mintát akkor is valósnak érezzük, ha a tények alapján már rég meg kellett volna cáfolnunk. Ez a hiba nem csak ránk jellemző, egy galambok is tudnak hiszékeny lenni.

Második típusú hiba, ha egy létező mintát nem veszünk észre 

Ennek mindössze annyi a következménye, hogy a minta által adott előnyökkel nem tudunk élni, ezért a második típusú hibának nincs erős szelekciós nyomása.

Ennek köszönhetően az emberi psziché hajlamos az első típusú hibára, a hit alapú megközelítésre, a "jobb félni mint megijedni" jegyében. Csak akkor hajlamos a vizsgálódásra,  a kíváncsiságra, ha a kockázat alacsony.

A tökéletes észlelés tévútjain 

Az emberi psziché érzékszervek segítségével kialakít egy modellt a külvilágról - ebben a modellben mi vagyunk a középpontban - és megpróbálja megjósolni hogy mi fog történni, melyek lesznek különböző cselekedeteik következménye,  pl. el talál-e minket az a kő ami repül vagy felénk jön-e az oroszlán

Mindig úgy érezzük, hogy tökéletesen észleljük a körülöttünk levő világot, pedig mindössze azt látjuk igazán, amire a figyelmünk ráirányul, és azt sem teljesen. 

Kialakulnak bennünk különböző modellek a tárgyak mozgására, az állatok viselkedésére, az embertársain viselkedésere ... mely modellek legtöbbször ösztönösek és hibásak.

A bűvészet ennek a művészete, ahogy mondják, a kéz gyorsabb mint a szem: azaz begyakorolt mozdulatok gyorsabbak mint az psziché feldolgozó képessége - és a belső modell erősebb, mint a valóság.

Ha valami nem talál a modellel akkor azt ösztönösen kiszűrjük, még ha egy gorilla is az.

Íme, egy szemléletes példa a belső modellre:

A közösség, a hatalom szerepe

Az ember közösségi lény - elsősorban néhány százas nagyságrendű kisközösségek voltak sokáig (részben mai napig, lásd cégszerkezetek, önkéntes csoportok), ezért nyilván az emberi psziché mechanizmusai ennek a támogatására alakultak ki, ezért fontos az ellenzék. Ugyanakkor nagyon sok feladat csak közösen, vezényszóra megvalósítható, ezért nyilván az autoritásra való hallgatás ösztönös tendencia lett.

Az ÉN szerepe

Van a pszichében egy "algoritmus", egy modell, amelyet elsősorban állati és emberi viselkedésre alkalmazunk ösztönösen, ez az "ágens", egy olyan entitás, mely túlságosan komplex hogy egyéni összetevőkre bontva értsük meg működését, de jellemzője az adaptív, célirányú viselkedés, ezért viszonylag könnyen jósolható viselkedése a céljainak a felismerésével. Ahogy ön-magunkra alkalmazzuk ezt, akkor születik meg az ÉN fogalma. És mivel a csoportban való elismerés ennek függvénye, szeretjük magunkat legjobb fényben feltüntetni. Ez torzítja megfigyeléseinket is. Ön-magunkkal szemben nehezen tudunk objektívek lenni.

A megismerés megbízható módszerei 

A modern tudomány akkor kezdődött, amikor intézményes szinten  a tapasztalat, a megfigyelés és a kísérlet lett a döntő abban, hogy eldöntsük mi az ami valós, mi az ami igaz . Egyéni szinten mindig ezt csináljuk, ellenben egyéni megfigyeléseinket, tapasztalatainkat torzíthatja a belső elvárás és modell.

Ezért ha valóban az igazságot akarjuk megtudni, a megfigyelést úgy kell elvégezzük, hogy ezt kizárjuk.

A tudományos kísérlet tehát mindössze egy olyan tapasztalat, amit többen megtapasztaltak, és amelyből igyekeznek kizárni az önbecsapás és tévedés lehetőséget. A tudományos elmélet pedig egy olyan modell, amely cáfolható, az eddigi megfigyeléseknek megfelel, belső ellentmondás nélküli és jóslatokat lehet vele végezni - amelyek további kísérletekkel ellenőrizhetőek.

Pár klasszikus példa

Kijelentés: Ha szereted a virágodat, jobban nő. 

Ha ezt a kísérletet zöldfülűként csináljuk, és a virágokat két csoportra osztjuk és az egyiket szeretjük, a másikat nem, a kijelentés igaznak fog bizonyulni. Mindaddig amíg a változót nem szigeteljük el teljesen, azaz nem ügyelünk arra, hogy aki öntözi a virágokat az ne ugyanaz legyen, mint aki szereti őket, aki felbecsüli ne tudja hogy melyik virág volt szeretve. Tehát önmagunkat is becsapjuk itt, nem is vesszük ugyanis észre, hogy azok a virágok több vizet, esetleg több fényt kapnak ...

Kijelentés: Ha hiszel abban hogy meggyógyulsz, gyorsabban gyógyulsz.

Ennek a kijelentésnek a vizsgálatában is két hibalehetőség van: 

• Először is nem tudjuk, mennyire hiszed el, hogy meg fogsz gyógyulni. Hajlamosak vagyunk, hogy azt gondoljuk, azok akik nem gyógyultak meg nem hittek eléggé, ami körkörös érvelés, nem tudhatjuk, lehet hittek, de nem hatott 
• Amikor más kísérlettel ki tudjuk mutatni a hitre való hajlamosságot (elhiszed az orvosnak, a gyógyszerről hogy hat) akkor egyértelműen igaz a kijelentés, ezt hívják az  orvostudományban placebo-nak. Ez használható, de megbízhatatlan eljárás - nem tudjuk mennyire hitte el. 
• Az emberi psziché hipnózisban és hasonló állapotokban egyértelműen hat a testre. 
• Másrészt utólag hajlamosak vagyunk szépíteni, torzítani az emlékeinken, illetve arra emlékezni csak ami talál azzal amit hiszünk, remélünk, tudunk.